9 / 10

Ha mostanában MacBook Prot veszel nem teljesen hivatalos forrásból (bár fene tudja, akár hivatalosból is), ellenőrizd a szériaszámát. Ez egy a napokban ellopott darabé: 7394903B66D.

Ha ismerősi körben érintettek lehetnek (grafikus, reklámszaki, újságíró, felvágós újgazdag unokaöccs), továbbítsd plz. Ha valahol netán felbukkan a motyó, ide lehet írni, mert keresi a gazdája. Köszi.

Most akkor az hogy van, hogy itt az Apple iPad, és ahelyett, hogy kaptunk volna egy szupervékony notebookot, kaptunk egy szupernagy iPhone-t, amivel még csak telefonálni se lehet, mert az milyen röhejesen nézne már ki (úgyhogy akkor végülis ez egy nagy iPod). Én végig azt gondoltam, hogy az almás táblával vagy a Kindle-féle olvasókra akarnak ráverni egy kört a színesség per médiagazdagság kártyával, vagy a mostani notebook generációt megcsapni a szuperkompakt vékony kiszereléssel. Ehhez képest ez pont egyik irányt se killeli, mert más a lényege - na de mi a lényege?

Az Apple ennyire bagatell koncepcióval terméket piacra még nem dobott, pláne nem ilyen kevés fejlődési ugrással. Most persze megy a vesszőparipa, hogy ugye megint megcsinálják a forradalmat, amit már legalább kétszer összehoztak (1: zsebmédia ügyben az iPoddal, 2: mobiloknál az iPhone-nal), csak hogy itt semmi forradalmi nincs. Ez a szerszám pont ugyanúgy kapál, mint az eddigi összes, csak annyi a különbség, hogy jó nagy a kijelzője, úgyhogy lehet naponta töltögetni. És hogy mi a catchphrase, amikor meg kell mondani, hogy ez miért tuti? Az, hogy sose volt még ilyen kényelmes és kézreálló a netezés meg a médiabrózolás.

Magyarán vehetsz egy háztartási jukeboxot és egy internetező táblát 100 ezer forintért. Kitámaszthatod a kandalló fölé a nappaliba, aztán majd mikor a családifotó rotator képernyővédő érintésre átvált zenelejátszóba, tutira leesik a csajodról a bugyi. Aztán mindenki eldöntheti maga, hogy ez ár-érték arányban hol helyezkedik el a személyes ROI spektrumán.

Az iPhone-nak továbbra is a pártját fogom, de ez az iPad egy hülyeség. Jobban fejezem ki magam: nem éri meg.

A billentyűzet parámat sikerült még a hétvégén orvosolni, hála azoknak, akik meglátják a vasárnapi vásárlókban rejlő potenciált. Utánaszámolva, azért egészen durva, hogy kb. 7-8 éves volt már az a Logitech billentyűzet, amit használtam, még a legelső cordless sorozatból... Észre sem vettem, hogy ennyi ideje kopott a kezem alatt. Azt, gondolom, mondanom sem kell ezek után, hogy elég egyértelmű volt, milyen gyártótól veszem az új cuccot.

Nagyot megint nem kívántam: vezeték nélküli legyen és megbízható, az olyan csinnadrattákra nincs szükségem, mint a billentyűzetbe szerelt display, meg a nyolcvanezredik programozható funkciógomb, úgyhogy maradtam az MK300-nál. Lapos fekvés, puha kattintások, csendes mint a temető, és egész korrektül összerakták mostmár hozzá a szoftvert is. Például egészen jópofa, hogy a Mac-es féle alkalmazásváltót is tudja (tudod, mikor megnyomod, és széthuppannak kicsiben az ablakok, ráböksz, és belezoomol a kiválasztottba). Meg mellesleg az is igaz, hogy works out of the box: bedugod a jelvevőjét a gépbe, berakod az elemet az eszközbe, és kész, lehet nyomkodni. Spéci driver nem kell hozzá, szoftver is csak az extrákhoz.

Egyszóval süti. Kontrollernek csak a Logitech. Kivéve persze, ha az ember Wii távirányítóval akar wireframe-elni, ehe.

elbaszódott a billentyűzetem, bezzeg, amikor most szeretném egy mondaton belül bizonyosságát látni, működik mégiscsak... arrrgh.

Napi vicces mail, de ezt most megéri megörökíteni: Európa magyar szemmel.

"[...] splashy Hollywood deals have become as hard to find as a wrinkle on Nicole Kidman's forehead."

wired.com

Bírom, hogy a Wirednál policy lehet legalább egy olyan mondatot írni per cikk, amitől beleköpöd a kávét a monitorba. Amúgy a leghúzósabb dumákat mostanában a Californicationben hallom, aminek lassan a második évad végére sikerül érni másfél hét alatt. Kinek nem jön meg a kedve ősparaszt gót intellektuell íróvá vedleni akkora alakítás után, mint amit Duchovny produkál?

2009-ben a legnagyobb elért személyes eredmény, azt hiszem, az volt, hogy sikerült találni valami hivatásfélét, ami hosszabb távon is érdekel, és amiben, úgy érzem, tudok makelni valamiféle difference-et. Nevezhetjük melónak, de pont az a szép benne, hogy többnek gondolom annál. Majd hamarosan ki is plakátolom ide, hogy miről van szó, egyelőre csak így sejtelmesen. (Aki vágja, annak ez olyan tudd, hogy értsd helyzet.)

És vannak tervek 2010-re, persze a fenti előre görgetésén kívül:

• spanyol középfokú szakmai nyelvvizsga
• ninjutsu

Érzem előre, hogy erős kihívások lesznek 2010-ben, de úgy döntöttem, jó év lesz. Go!

Most velem van a gond, ha a meki honlapján, az aktuális ajánlat körül szétszórt kis kupacok semmi másra nem képesek emlékeztetni a kokainon kívül? Amúgy nem tudom, minek szánhatták, mert sónak még tudom nézni, ha akarom, de vajon ki akarna sót enni a mindig széjjelsózott mekis kajához? Weirdo.

Le vagyok maradva. Megint eggyel kevesebb.

Érdekes trend, hogy miután (bárcsak) végleg kiment (volna) a divatból az outer glow, mint az online funkcionális elemek díszítése, és felváltotta a stroke vagy egyszerűen csak a jobbfajta színválasztás és kontrasztok, egy csomó nagy site redesignjában jön vissza, mint a website/branding ID hover effektje. Vagyis tipikusan a főoldalra visszatérő navigációt jelentő, bal felső sarokba helyezett logó csinálja azt, hogy ha fölé viszed az egeret, felkapcsolódik mögötte a villany.

Régebben, ha emlékszünk, jellemző volt a menüt úgy designolni, hogy mindenféle, akkoriban nagyon új és jópofának hitt Photoshop effektet pakoltak rá, meg hát a web is gyerekcipőben járt. Ekkortájt volt végtelenül menő dolog ölnyi vastag emboss-t rakni az ocsmányul lekerekített menü gombokra, a világ legótvarabb gradiens színpárjait megtalálni, a kiválasztott menüpont sarkába lens flare-t pakolni, vagy a szolidabb fényeffektus kedvelőinek a háttérből sejtelmesen kiszűrődő outer glowt használni. Aztán ezek a példás rondaságok a webes felhasználói felületek feljődésével lassan elmaradtak, és így jutottunk el ahhoz az evolúciós csimborasszóhoz, hogy ma már a minimál design a trendi, az alkalmazásokat használhatóságra tervezzük, a menü meg többnyire egy végtelenül lecsupaszított, funkcionális eszköze a navigációnak (ami nagyon logikusnak tűnik, de úgy értem, nem is akar egy barokkos piece of artnak látszani).

Valamikor nemrég, az IMDb redesign alkalmával tűnt fel először, hogy hopp mit látok ott, csak nem egy outer glowt a fejlécben, nahát. Mert hogy az IMDb logója elég nagy ahhoz, hogy feltűnjon, hogy egér érintésre jön a derengés. Ez után már jobban ráállt a szemem, és feltűnt, hogy ugyanez van a YouTube embedek végén becsúszó keresőmező bal oldalán, és a last.fm bal felső logójánál is.

IMDb:

YouTube:

Last.fm:

Tehát, hogy miért is, és itt jön az érdekes rész. A legvalószínűbb válasz ugyanis nem valami újhullámos design trendben rejlik, ami a régi ciki bénaságok előkaparásáról szól. (Van olyan is, de ez most pont nem az.) A lényeg sokkal inkább használhatóságban keresendő. Mert hogy, gyanítom, arra jöttek rá ezek a nagy emberek, hogy teljesen elfogadott navigációs trend és elvárt működés ma már, hogy a bal felső sarokba helyezett website ID-ra kattintva visszajuthatunk a főoldalra. Ez a mentőöv, az ultimate eszköz, ami a weboldal teljes szélességében és legmélyebb bugyraiban is ugyanazt jelenti; a mega escape gomb, amivel mindig eljutunk éppen ugyanoda. Viszont hiába kezdik alapnak venni ezt az emberek, mégsem tartozik hozzá olyan egyértelmű vizuális kulcs, mint a linkeknél az aláhúzás vagy a videóknál a középre vetített play gomb.

Az outer glow a website ID link-aláhúzása. Az a hover tulajdonság, ami kiemeli a kattinthatóságot, egyűrtelművé teszi az interakciós opciót, és ha csak véletlenül kolbászolsz is felette a kurzorral, szól, hogy "ha ide kattintasz, megmentem az életed". És az ötlet jó, sőt okos. Egyetlen hátránya lehet, hogy ha olyan az ID, hogy nem lehet neki szépen glowt adni, mert megerőszakolása lenne a designnak. A megoldás tehát nem kellőképpen univerzális. Azt tippelem, hogy meg fog maradni ez a kis újítás, és elindul majd még a maga útján, aztán a következő 3-5 évben erre is kialakulhat valami generikus megoldás. Már ha addig nem alakul át gyökeresen az egész net felülete, úgy egyáltalán.

Bírom ezeket az idézhető Jakob Nielsen szövegeket (volt már ilyen).

"Even though it's a bad course title, it's a good overall mnemonic to design for cavemen and their literal-minded and limited-capacity brains. After all, your paying customers are only one step out of the cave."

Hát, a Zombieland tényleg megural. Első nézés után kapásból beelőzte egy rakat kedvenc zombi-filmemet, és az első helyet ostromolja a horror gore komédia ranglistámon is, csak szemétség lenne odaadni neki az aranyat úgy, hogy már rég láttam a Brain Deadet (trailer), a Fido kellemesen kertvárosi miliőjét meg könnyű leverni ennyi eye candy akcióval. Külön egy pont a soundtracknek. Simán benevez még néhány újranézésre pizzával.

Aztán van az a dolog, hogy nekem Jesse Eisenberg az Adventurelandben tűnt fel először, meg persze most, és nagyon bejön a természetessége, amivel úgy alakít egy karaktert, hogy észre sem veszed (a figura mögött a színészt), de ez benne a zseniális. Az első gondolatom az volt ma, a profilját nézve, hogy nem adok három évet annak, hogy megjelenjen egy Woody Allen komédia (esetlen-de-szerethető) főszerepében, mert hogy ezt az archetipikus zsidó fiút nem fogja kihagyni az öreg, az tuti. A poént, ahogy látom, már le is lőtték, mert ott van 2010-es dátummal a Holy Rollers, ami egy ecstasy árus zsidó srácról szól, akit az izraeli maffia lát el. De a Woody Allenes tippem ettől még áll.

Amúgy a napok egyik legkellemesebb filmélménye a Mallrats dvd volt. (Most az a pillanat van, amikor a mondat leírása után nosztalgiázva jönnek elő a fejemben a film részletei, és hogy mennyire jó ezeket nem csak új élményként, de emlékként is az agy hátsó szegletében tudni. Sweet.)

Weird things happen. Waaaay too weird...

... éjszakája is the new fesztivál.